A szülési fájdalom kezelése
Kötetünk alapvetően a szülési fájdalommal kapcsolatos két téves elképzelés tisztázására, helyrehozatalára vállalkozik, rávilágítva a téves kiindulópont számos kedvezőtlen következményére, egyúttal támogatandó megoldásra kínálva módszereket.
Egyrészt: sokan azt gondolják, hogy a szülés egyik – sőt, talán az egyetlen – kivétel az alól, amit hangoztatni szoktunk, hogy a „fájdalom valójában valami abnormálisat jelent”, azt feltételezve, hogy a szülés az egyetlen olyan élettani folyamat, ami „normális, mégis fájdalmas”. Ebből következik a második téves felvetés: ha a szülés fáj, az egyéb orvosi fájdalmaknak megfelelően gyógyszeresen kell, lehet, sőt kötelesség azt csillapítani.
Nos, a szülés természetes rendje éppen azt mutatja (mutatná), hogy annak nem kéne szenvedést jelentő fájdalommal járnia. Élesebben fogalmazva ez arra hívja fel a figyelmet: ha a szülés szenvedtető módon fájdalmas, akkor ott valami nincs rendjén. Az bajt jelent, amin éppen úgy változtatni kell, mint a szögbe lépés esetén jelentkező fájdalomnál is. Lehet, hogy a testhelyzeten kell módosítani, lehet, hogy a környezeti elemek kedvezőtlenek (sérül a biztonságot jelentő személyesség, a „privacy”), lehet, hogy a félelem vagy más kedvezőtlen érzelem állja útját a folyamatnak, lehet, hogy az anyát valami kizökkenti a természetes módosult tudatállapotából, és így tovább. Mindenképp: a fájdalom (szenvedés) jel, amit meg kell értenünk, és üzenetét megértve léphetünk tovább.
Ehhez kínál a könyv számos alternatív megoldási lehetőséget: részletesen ismerteti a szülési fájdalomcsillapítás nem farmakológiai módszereit, kiemelt témaként kezelve többek között a támogató fizikai és pszichoszociális környezetet, a dúlák szerepét, a nőknek eleve megadatott vajúdástámogató erőket, a szabad testhelyzetválasztást, a vajúdást és szülést vízben, a masszázs, az aromaterápia, az akupunktúra szerepét, ismerteti a rebozo-technikát stb.
Szakemberek és szülés előtt álló laikusok számára egyaránt hasznos olvasmány a könyv.
-
Cím A szülési fájdalom kezeléseAlcím Nem farmakológiai módszerekSzerkesztő Varga KatalinKiadó Medicina KönyvkiadóISBN 9789632267913Kiadási év 2020
- Antikvár könyvek
- Egészségügy - Szociális szolgáltatások
- Elektrotechnika - Elektronika
- Élelmiszeripar
- Építőipar
- Faipar
- Gépészet
- HVG Kiadó könyvei
- Idegenforgalom
- Informatika
- Kereskedelem
- Környezetvédelem - Vízgazdálkodás
- Közgazdaság
- Közlekedés - Geodézia
- Logisztika
- Marketing
- Mezőgazdaság - Erdészet
- Munkavédelem - Foglalkoztatás (általános)
- Népművészet - Kommunikáció
- Szépségipar
- Vendéglátás