Gyermekgyógyászati propedeutika

Ennek kézenfekvő magyarázata, hogy a képalkotó diagnosztikai eljárások bevezetésével óriási, korábban felbecsülhetetlen eszköztár került a gyakorló orvosok kezébe a kórismézéshez. Hasonlóak mondhatók el egyéb vizsgálóeljárásokról, laboratóriumi módszerekről, a rutinszerűen alkalmazott laboratóriumi panelekről. Könyvünk ezzel a gyakorlattal szemben kísérli meg visszaállítani az egyensúlyt, a részletes és alapos kikérdezés és a fizikális diagnosztika felé billentve vissza a mérleg nyelvét. A propedeutikai szemlélet elsődlegességét hirdetjük a képalkotó diagnosztikával szemben medikusoknak, szakorvosjelölteknek, az alapellátásban és szakellátásban dolgozóknak egyaránt.

A felszínesség, sietség és fáradtság olyan veszélyek, amelyek nehezítik a diagnózist, és céltalanná teszi a kezelést. Ki ne ismerné az orvost, aki a viziten sietve, hanyagul odaveti a beosztottjának: „Küldjünk vért vírusokra is!” Az ilyen kolléga aztán a visszaérkezett, jelentős költségű mikrobiológiai eredményt sem fogja célzottan értékelni. A fizikális propedeutika kétségtelenül időigényes, és még a nagy tudású klinikus sem tudja minden esetben a legjobb megoldást. Ilyenkor a bizonytalan diagnosztikai vagy terápiás ajánlás helyett, amit egyébként a beteg vesz észre leghamarabb, tanácsolható az osztályos konzílium, a könyvtár vagy éppen az internet és az ismételt visszatérés a betegágyhoz.

És ki mondhatna ítéletet akkor, ha a nyugodt anamnézisre és az időigényes fizikális vizsgálatra a zsúfolt orvosi rendelőkben nem jut kellő ideje a kollégáknak. Meggyőződésem, hogy a sietségből több diagnosztikai tévedés születik, mint a tudás hiányából.”

Maródi László