Villamos alapismeretek
A Villamos alapismeretek című tankönyv felöleli a Műszaki alapozás nevű tanulási terület Villamos alapismeretek tantárgyának témaköreit, szakmai ismereteit a villamosságtani alapfogalmaktól az egyszerűbb áramkörök felépítésén és kialakításán keresztül a villamos biztonságtechnika témaköréig. Ismerteti a fontosabb villamos energiaforrásokat és fogyasztókat, valamint az áramkörök vizsgálatához használt mérőműszereket a hagyományos elektromechanikus mérőeszközöktől kezdve a legkorszerűbb virtuális műszerekig. Mindezzel a sikeres ágazati alapvizsgára való felkészülést segíti.
A könyv anyagának összeállításakor a szerzők elsődleges célja az volt, hogy ráirányítsák a figyelmet az egyes jelenségekre, törvényszerűségekre, ezzel megalapozva a későbbi szakmai képzést és az általános gyakorlati ismeretek megszerzését. Kiemelt szempontjuk volt, hogy ne csak kész ismeretekkel szolgáljanak, hanem segítsék a tanulókat a környező világ önálló megismerésében. Épp ezért az egyes témakörökhöz a könyvben további érdekességek, olvasmányok és internetes linkek kapcsolódnak azzal a céllal, hogy az olvasókat további kutatásra, felfedezésre ösztönözzék, és felkeltsék az érdeklődést a villamos műszaki szakterület egyéb tantárgyai iránt.
-
TARTALOMJEGYZÉK1. Villamos alapfogalmak1.1. A villamos töltés1.2. A villamos áram1.3. A villamos tér energiája, a villamos feszültség1.4. A villamos tér munkája, a villamos teljesítmény1.5. Az ellenállás1.5.1. Vezetékek ellenállása1.5.2. Az ellenállás hőmérsékletfüggése1.5.3. Az ellenállás mint alkatrész1.5.3.1. Furatszerelt technológia1.5.3.2. Felületszerelt ellenállások1.6. Fedezzük fel!2. Villamos áramkörök2.1. Mi a villamos áramkör?2.2. Soros kapcsolás2.2.1. Feszültségek soros áramkörben, a feszültség és az áram iránya2.2.2. A huroktörvény2.2.3. Soros áramkör eredő ellenállása2.2.4. Feszültségosztó2.3. Párhuzamos kapcsolás2.3.1. A csomóponti törvény2.3.2. Párhuzamosan kapcsolt ellenállások eredője2.3.3. Áramosztó2.4. Vegyes kapcsolások2.5. Egyszerű energiaforrások2.5.1. Ideális és valóságos feszültségforrás2.5.2. A feszültségforrás üzemállapotai2.5.2.1. Üresjárás2.5.2.2. Rövidzárás2.5.2.3. Terhelés2.5.3. Feszültségforrások soros és párhuzamos kapcsolása2.5.3.1. Feszültségforrások soros kapcsolása2.5.3.2. Feszültségforrások párhuzamos kapcsolása2.5.4. Feszültség- és áramforrások átalakítása3. Villamos energiaforrások és fogyasztók3.1. Villamos energiaforrások3.1.1. Kémiai elvű energiaforrások3.1.2. Generátoros energiaforrások3.1.3. Fényelektromos hatás3.2. Villamos fogyasztók3.2.1. A villamos fogyasztók fontosabb jellemzői3.2.2. Motoros fogyasztók3.2.3. Elektromágneses fogyasztók3.2.4. Elektromágneses hullámot kibocsátó fogyasztók3.2.5. Hőfejlesztő fogyasztók3.2.6. Kémiai folyamatokat felhasználó fogyasztók4. Villamos áramkörök ábrázolása4.1. A villamos rajz fogalma és fajtái4.2. A rajzok felépítése4.2.1. Rajzlapméret4.2.2. A rajzlapok elrendezése4.2.3. Szabványírás4.2.4. Vonalak4.3. Villamos rajzjelek5. Villamos áramkörök kialakítása5.1. Világítási áramkörök5.1.1. Egysarkú kapcsolás5.1.2. Kétsarkú (leválasztó) kapcsolás5.1.3. Váltókapcsolás5.2. Mágneskapcsoló (relé) alkalmazása5.2.1. A mágneskapcsoló5.2.2. Öntartó kapcsolás5.2.3. Kétkezes indítás5.2.4. Vészleállítás több helyről5.2.5. Készülék bekapcsolása és leállítása több helyről6. Villamos méréstechnika6.1. A méréstechnika alapfogalmai6.2. Mérőeszközök6.2.1. A mérőeszközök típusai6.2.2. A mérőeszközök jellemzői, részei6.3. Analóg mérőműszerek6.3.1. Elektromechanikus mérőeszközök6.3.1.1. Forgótekercses mérőszerkezet6.3.1.2. Lágyvasas mérőszerkezet6.3.1.3. Hányadosmérő műszer6.3.1.4. Elektrodinamikus mérőszerkezet6.3.2. Analóg multiméter6.3.3. Analóg mérőműszerek mérési hibái6.4. Digitális mérőműszerek6.4.1. A digitális műszerek működési elve6.4.2. A digitális műszerek mérési hibái6.4.3. Digitális multiméter6.5. Oszcilloszkóp6.5.1. Analóg oszcilloszkóp6.5.2. Digitális oszcilloszkóp6.6. Virtuális műszerek6.6.1. Az automatizált mérőrendszerek kialakulása6.6.2. Moduláris műszerek6.6.3. A virtuális műszerek megjelenése6.6.4. A virtuális műszerek használata6.6.5. Virtuális műszerek az oktatásban7. Villamos alapmérések7.1. Mérés előtt elvégzendő feladatok7.2. Mérési kategóriák7.3. Feszültségmérés7.4. Árammérés7.5. Ellenállásmérés7.5.1. Közvetett ellenállásmérés7.5.2. Mérés analóg ellenállásmérő műszerrel7.5.3. Ellenállásmérés digitális multiméterrel7.6. Folytonosságmérés digitális multiméterrel7.7. Mérések lakatfogó segítségével7.7.1. Váltakozó áram mérése lakatfogóval7.7.2. Egyenáram mérése lakatfogóval7.8. Mérési jegyzőkönyv8. Villamos biztonságtechnika8.1. A villamos áram élettani hatásai8.1.1. Az izmok összerándulása8.1.2. Az emberi test ellenállása8.1.2.1. A bőr ellenállása8.1.2.2. A test belső ellenállása8.1.3. Vegyi hatás8.1.4. Hőhatás8.2. Áramütés elleni védelem8.2.1. Passzív érintésvédelmi módok8.2.2. Aktív érintésvédelmi módok8.3. Feszültségmentesítés8.3.1. Teljes leválasztás8.3.2. Visszakapcsolás elleni biztosítás8.3.3. A villamos berendezés feszültségmentes állapotának ellenőrzése8.3.4. Földelés és rövidre zárás8.3.5. A közeli, feszültség alatti részek érintése elleni védelem8.4. Mentés kisfeszültségű áramkörből8.4.1. Áramütött személy kiszabadítása az áramkörből8.4.1.1. Mentés kikapcsolással, az áramkör megszakításával8.4.1.2. Mentés kikapcsolás nélkül8.4.2. Elsősegélynyújtás8.4.2.1. Eszméleténél lévő áramütött ellátása8.4.2.2. Eszméletlen áramütött ellátása8.4.3. A mentők értesítéseIrodalomjegyzékNév- és tárgymutató
-
Cím Villamos alapismeretekSzerző Mitykó Csaba - Szücs ZoltánKiadó Szega Books Kft.Kiadói kód GS-7-01ISBN 9786155720338Kiadási év 2021
- Antikvár könyvek
- Egészségügy - Szociális szolgáltatások
- Elektrotechnika - Elektronika
- Élelmiszeripar
- Építőipar
- Faipar
- Gépészet
- HVG Kiadó könyvei
- Idegenforgalom
- Informatika
- Kereskedelem
- Környezetvédelem - Vízgazdálkodás
- Közgazdaság
- Közlekedés - Geodézia
- Logisztika
- Marketing
- Mezőgazdaság - Erdészet
- Munkavédelem - Foglalkoztatás (általános)
- Népművészet - Kommunikáció
- Szépségipar
- Vendéglátás