Faanyagismeret III.
2018-ban továbbfejlesztettük kiadónk korábbi faipari anyagtannal foglalkozó kiadványait, és tartalmukat az aktuális tantervi követelményekhez illesztettük.
Az új, háromkötetes sorozatunk 2019-ben elkészült harmadik, egyben utolsó része hat fő témát dolgoz fel. A faipar laptermékei című fejezetben a lemezipari termékek, a bútorlapok, az agglomerált termékek, a faforgács lapok, az OSB-lapok, a farostlemezek, az élzárók és a parallam legfontosabb jellemzőivel ismerkedhetünk meg. Bemutatjuk műszaki tulajdonságaikat, felületi kiképzésüket, megmunkálásukat és felhasználási területeiket. A következő fejezet a ragasztóanyagok témáját dolgozza fel, beleértve a természetes eredetű ragasztókat és a faiparban használt műgyantákat. A harmadik fejezet a felület-előkészítésről szól. Fő témái a gyantamentesítő, halványító, fehérítő, tisztító, pórustömítő, fényesítő anyagok, valamint a tapaszok tulajdonságai. A negyedik fejezet a pácolás anyagait mutatja be. Ezután következhet az ötödik fejezetben a filmképző felületkezelő anyagok megismerése. Természetes anyagokról, műgyantaaalapú termékekről (pl. NC-, SK-, PUR-, UP-, UV és nanolakkok), illetve kültéri felületkezelőkről egyaránt esik szó. A könyv zárófejezetében a tantervnek megfelelően a legfontosabb bútoripari vasalatokat és szerelvényeket mutatjuk be.
A gazdagon illusztrált kötet ábrái és fotói mellett műveltető, fejezetközi feladatok és a megszerzett tudás ellenőrzésére alkalmas fejezetzáró feladatlapok is találhatók. A nyomtatott könyv színes nyomtatású.
Kinek ajánljuk?
- Asztalos és faipari technikus tanulóknak.
- Szaktanároknak, akik nyitottak a digitális tartalmakkal, pl. plusz képekkel, képsorozatokkal támogatott tanításra.
- Azoknak a szakembereknek, akik kompakt összefoglaló kiadványt keresnek a faipari laptermékek, ragasztás és felületkezelés témáiban.
-
TARTALOMJEGYZÉK1. A faipar laptermékei1.1. Lemezipari termékek1.1.1. Rétegelt termékek1.1.1.1. Rétegelt lemezek1.1.1.2. Rétegelt idomok, fatömbök1.1.1.3. Rétegelt furnér épületfa gerendák1.1.1.4. Rétegelt falemezek (három- és ötrétegű falapok)1.1.2. Bútorlapok1.1.2.1. Lécbetétes bútorlapok1.1.2.2. Furnérbetétes bútorlapok1.1.2.3. Takarékbetétes/könnyített bútorlapok1.2. Agglomerált termékek1.2.1. Faforgács lapok1.2.1.1. Szerkezet szerinti jellemzés1.2.1.2. Gyártási mód szerinti jellemzés1.2.1.3. Sűrűség szerinti jellemzés1.2.1.4. Gyári bevonat szerinti jellemzés1.2.2. OSB-lapok1.2.3. MFP-lapok1.2.4. Farostlemezek1.2.4.1. Alacsony sűrűségű farostlemezek1.2.4.2. Közepes sűrűségű farostlemezek1.2.4.3. Nagy sűrűségű farostlemezek1.2.5. Az élzárás termékei1.2.6. Parallam2. Ragasztóanyagok2.1. A ragasztás fogalmai2.1.1. A ragasztóanyagokkal kapcsolatos fogalmak2.1.2. A ragasztási folyamat fogalmai2.1.3. A megkötött ragasztóval kapcsolatos fogalmak2.2. A ragasztóanyagok csoportosítása2.3. Természetes eredetű ragasztóanyagok2.3.1. Növényi eredetű ragasztók2.3.1.1. Keményítőalapú ragasztók (csirizek)2.3.1.2. Cellulózalapú ragasztók2.3.2. Állati eredetű ragasztók (enyvek)2.3.2.1. Glutinenyvek2.3.2.2. Kazeinenyvek2.3.2.3. Véralbuminenyvek2.4. Műgyantaragasztók2.4.1. Polimerizációs ragasztók2.4.1.1. Diszperziós ragasztók2.4.1.2. Oldószeres ragasztók2.4.1.3. Olvadékragasztók2.4.2. Polikondenzációs ragasztók2.4.2.1. Karbamid-formaldehid ragasztók2.4.2.2. Melamin-formaldehid ragasztók2.4.2.3. Fenol-formaldehid és fenolszármazék-formaldehid műgyantaragasztók2.4.3. Poliaddíciós ragasztók2.4.3.1. Poliuretánragasztók (PUR)2.4.3.2. Epoxigyanta ragasztók3. A felület előkészítésének anyagai3.1. Csiszolóanyagok3.2. A gyantamentesítés anyagai3.3. Halványító- és fehérítőanyagok3.4. A felülettisztító anyagok3.5. Pórustömítők3.5.1. Munkahelyen összeállítható pórustömítők3.5.1.1. Vizes bázisú pórustömítők3.5.1.2. Olajalapú pórustömítők3.5.1.3. Nitrolakkal készített pórustömítő3.5.2. Gyári előállítású pórustömítők3.6. Tapaszok3.6.1. Késtapaszok3.6.2. Szórótapaszok3.7. Fényesítőanyagok4. A fa pácolásának anyagai4.1. Pácképek4.2. Követelmények a pácokkal szemben4.3. A fapácok csoportosítása4.4. A pácok jellemzése4.4.1. Kémiai pácok4.4.2. Pigmentpácok4.4.3. Színezékek4.4.3.1. Vizes fapácok4.4.3.2. Oldószeres fapácok5. Filmképző felületkezelő anyagok5.1. A felületkezelő anyagok csoportosítása5.1.1. Csoportosítás eredet és összetétel alapján5.1.2. Csoportosítás felhasználás alapján5.1.3. Csoportosítás rétegszám alapján5.1.4. Csoportosítás száradás alapján5.1.5. Csoportosítás a filmréteg fényessége alapján5.2. Természetes, bio felületkezelő anyagok5.2.1. Száradóolajok5.2.2. Viaszok5.2.3. Természetes gyanták5.2.3.1. A sellak és a politúr5.2.3.2. Növényi gyanták5.3. Műgyantalakkok5.3.1. Nitro-cellulóz-lakkok (NC)5.3.2. Savra keményedő lakkok (SK)5.3.3. Poliuretánlakkok (PUR)5.3.3.1. Kétkomponensű poliuretánlakkok5.3.3.2. Egykomponensű poliuretánlakkok5.3.4. Poliészterlakkok (UP)5.3.5. UV-lakkok5.3.6. Vízbázisú lakkok5.3.7. Nanolakkok5.4. Kültéri felületkezelő anyagok5.4.1. Lazúrok5.4.2. Alkidgyanta kötőanyagú zománcok5.4.3. Olajfestékek6. Bútoripari vasalatok, szerelvények6.1. Bútoripari vasalatok, szerelvények csoportosítása6.2. Kötőelemek6.2.1. Szegek6.2.2. Csavarok6.2.3. Összehúzó vasalatok6.3. Sarokvasalatok, sarokösszekötők6.4. Ágyvasalatok6.5. Ajtóvasalatok6.5.1. Forgóvasalatok (zsanérok és pántok)6.5.2. Lefelé nyíló ajtó vasalatai6.5.3. Felnyíló ajtó vasalatok6.5.4. Tolóajtók vasalatai6.6. Fiókvasalatok6.7. Tartóvasalatok6.7.1. Polctartók6.7.2. Szekrényfüggesztők6.7.3. Bútorlábak6.8. Bútorgörgők, kerekek6.9. Bútorfogantyúk6.10. Bútorzárak, csappantyúk6.11. Egyéb vasalatok, szerelvények
-
Cím Faanyagismeret III.Szerző Veres RékaKiadó Szega Books Kft.Kiadói kód GS-4-29ISBN 9786155720147Kiadási év 2019
- Antikvár könyvek
- Egészségügy - Szociális szolgáltatások
- Elektrotechnika - Elektronika
- Élelmiszeripar
- Építőipar
- Faipar
- Gépészet
- HVG Kiadó könyvei
- Idegenforgalom
- Informatika
- Kereskedelem
- Környezetvédelem - Vízgazdálkodás
- Közgazdaság
- Közlekedés - Geodézia
- Logisztika
- Marketing
- Mezőgazdaság - Erdészet
- Munkavédelem - Foglalkoztatás (általános)
- Népművészet - Kommunikáció
- Szépségipar
- Vendéglátás