Építőipari műszaki rajz
A könyv összeállításánál az MKIK által kidolgozott központi programok ajánlásait vettük figyelembe. A korábbi A4-es formátum megmaradt, a tartalmi részek megújításra, kiegészítésre, frissítésre kerültek. Az elméleti és gyakorlati időkerethez igazodva nem növeltük az elméleti anyag mennyiségét, inkább munkáltató szerkesztési feladatokat helyeztünk el. Ezek különböző nehézségűek és mind órai keretek között, mind otthoni munkavégzéssel elvégezhetők. A feladatok egy része a könyvbe is megszerkeszthető.
A rajzolás eszközeinek, illetve azok használatának ismertetésével nyitjuk a könyvet. A vonatkozó szabványok legfontosabb részeinek megismerése után síkmértani és térgeometriai alapszerkesztések következnek. Tapasztalataink szerint a szakképzésbe kerülő tanulók számára szükséges ezen általános iskolai ismeretek felelevenítése. Ezután a vetületi, axonometrikus és perspektív ábrázolás alapismereteit mutatjuk be, példákon keresztül. Az ismereteket rengeteg rajzi gyakorló feladaton keresztül lehet elsajátítani. Az ábrázoló geometriai fejezetek után az építész terveken használt jelölésekkel, az építész rajzok formai követelményeivel, illetve konkrét rajzokkal, tervekkel ismerkedhet meg a tanuló. Bemutatjuk a legfontosabb építész rajzok készítésének menetét is. A könyvben itt is számos rajzolvasási, szerkesztési feladat segíti a műszaki rajzok megértését.
-
TARTALOMJEGYZÉK1. A rajzolás eszközei, az eszközök használata1.1. A rajzolás eredete1.2. A rajzolás alapjai1.3. A rajzolás eszközei1.3.1. A ceruzák1.3.2. A körző1.3.3. A vonalzók1.3.4. A rajztábla1.3.5. A törlőgumi (radír)1.3.6. A rajz- és pauszpapírokGyakorlófeladatok az 1. fejezethez2. A szabvány fogalma, rajzi szabványok2.1. Az építőipari szabványok2.2. Az építészeti rajzokon alkalmazott vonalfajták, vonalvastagságok2.3. Mértékegységek2.4. A méretarányok2.5. A szabványírás2.6. Egyéb betűtípusokGyakorlófeladatok a 2. fejezethez3. Síkmértani alapszerkesztések3.1. Síkgeometriai alapfogalmak3.1.1. Szögek3.1.2. Síkidomok osztályozása3.1.3. A kör és részei3.2. Síkmértani alapszerkesztésekGyakorlófeladatok a 3. fejezethez4. Térgeometriai alapfogalmak4.1. Síklapú testek és származtatásuk4.2. Forgástestek és származtatásukGyakorlófeladatok a 4. fejezethez5. Vetületi ábrázolás5.1. A vetületi ábrázolás elemei, módjai5.2. A pont ábrázolása5.3. Az egyenes ábrázolása5.4. A síkok ábrázolása vetületekkel5.5. Síklapú testek ábrázolása5.6. Forgástestek ábrázolása5.7. Összetett testek ábrázolásaGyakorlófeladatok az 5. fejezethez6. Axonometrikus ábrázolás6.1. Az axonometrikus ábrázolási mód6.2. Egyméretű (izometrikus) axonometria6.3. Kétméretű (dimetrikus) axonometria6.4. A frontális (kavalier) axonometria6.5. A síklapú testek ábrázolása axonometriában6.5.1. A kocka ábrázolása6.5.2. Hasáb axonometrikus ábrázolása6.5.3. Gúla axonometrikus ábrázolása6.5.4. Összetett síklapú testek ábrázolása6.5.5. Csonkolt síklapú testek ábrázolásaGyakorlófeladatok a 6. fejezethez7. Perspektivikus ábrázolás7.1. A perspektíva a műszaki gyakorlatban7.2. A perspektív ábrázolási rendszer7.2.1. A perspektív ábrázolási rendszer felépítése7.2.2. A perspektív kép keletkezése, tulajdonságai7.3. A perspektív kép szerkesztése7.3.1. Egyiránypontos perspektív kép szerkesztése7.3.2. Kétiránypontos perspektív kép szerkesztéseGyakorlófeladatok a 7. fejezethez8. Az építész rajzokon használt jelölések8.1. A szabványos anyagjelölések8.2. A nyílászáró szerkezetek jelei8.3. A berendezési tárgyak8.4. Kémények és szellőzők jelölése8.5. Lépcsőszerkezetek megadása, jelölése8.6. Egyéb alaprajzi jelölések8.6.1. A főbejárat helye8.6.2. Az észak jele8.6.3. A burkolatok jelei8.6.4. Épület körüli növényzet jelölése8.6.5. Járművek jelöléseGyakorlófeladatok a 8. fejezethez9. Az építészeti rajz formai követelményei9.1. A méretmegadás9.2. Rövidítések9.3. Méretszámok, mértékegységek9.4. Különleges feliratok, információkGyakorlófeladatok a 9. fejezethez10. Az építészeti rajzok10.1. A nézetek előállítása10.2. Az alaprajz fogalma, fajtái, tartalma, készítése10.3. A metszet fogalma, fajtái, tartalma, készítése10.4. A homlokzati rajz fogalma, fajtái, tartalma, készítése10.5. Részletrajzok (csomóponti rajzok) készítéseGyakorlófeladatok a 10. fejezethez11. Az építészeti tervek11.1. Vázlatok, vázlatterv11.2. Az engedélyezési tervek11.2.1. A helyszínrajz11.3. A kiviteli tervek11.3.1. Építész tervrajzok11.3.2. Tartószerkezeti tervek (statikus tervrajzok)11.4. Egyéb tervdokumentációk11.4.1. Felmérési tervek11.4.2. Átalakítási tervek11.4.3. IdomtervGyakorlófeladatok a 11. fejezethez
-
Cím Építőipari műszaki rajzSzerző Szerényi IstvánKiadó Szega Books Kft.Kiadói kód GS-0-27ISBN 9789639702493Kiadási év 2017
- Antikvár könyvek
- Egészségügy - Szociális szolgáltatások
- Elektrotechnika - Elektronika
- Élelmiszeripar
- Építőipar
- Faipar
- Gépészet
- HVG Kiadó könyvei
- Idegenforgalom
- Informatika
- Kereskedelem
- Környezetvédelem - Vízgazdálkodás
- Közgazdaság
- Közlekedés - Geodézia
- Logisztika
- Marketing
- Mezőgazdaság - Erdészet
- Munkavédelem - Foglalkoztatás (általános)
- Népművészet - Kommunikáció
- Szépségipar
- Vendéglátás